*** ****** ****** *** ******** ******** *** *** ** *** *** *** **** *** *** *** **** ****** *** ** *** *** *** ****** ******** *** *** ****** ****** *** *** |
L S R - V E R L A G
LSR-Kiadó
...Az LSR-Kiadó programjáról...Az LSR-Kiadó neve egyúttal programjának rövidítése is. La Mettrie, Stirner és Reich kezdőbetűiből képződött. Az LSR-Kiadónál kizárólag olyan írások jelennek meg, melyek e szerzőktől származnak, vagy pedig az ő műveikkel, interpretációjukkal és hatásukkal foglalkoznak. Az L/S/R koncentrációnak a célját és érintkezését az "anarchizmus"-sal az alábbiakban vázoljuk.Julien Offray de La Mettrie (1709-1751) a "L'homme machine" (1748) című könyv szerzőjeként ismert; a legtöbb flozófiatörténet egyfajta mechanisztikus materializmus legradikálisabb képviselőjének nevezi. Max Stirner (1806-1856) az "Egyes és tulajdona" (1845) című kötet szerzőjeként ismert; többnyire úgy említik, mint a legradikálisabb individualista, anarchista, nihilista stb. Wilhelm Reich (1897-1957) nevét évtizedekre elfelejtették, és csak a "68-as" diákmozgalom előterében fedezték fel újra a legradikálisabb pszichoanalitikusként, és mint a "szexuális forradalom" kinyilatkoztatóját; később, az úgynevezett New Age jegyében a "testorientált pszichoterápia atyjaként". Az újkori szellemtörténetnek L/S/R extremista, túlfeszített, mindenek előtt azonban filozófiai szubsztancia nélküli és ezért marginálisnak megmaradt figurakénti meghatározásai hosszú időn át megszilárdult és ezért rendkívül nehezen megrendíthető sztereotípiák. Mindennek elsődlegesen tárgyalandó oka az, hogy nem látják műveik differenciált szemléletének szükségességét. A felvilágosodás történetére reflektáló szkeptikus elemző ugyanakkor, aki még sehol sem látja az ember kiskorúságának proklamált végét, a következő tézist azonnal nem hárítja el: valamennyi sztereotípia L/S/R látszólag nagyon különböző műveiben a felvilágosodást, a nagykorúságot érintő alapgondolatoknak radikális elutasításából következik, melyek feltárva meglepő hasonlóságot mutatnak. L/S/R a Diderot, Marx és Freud (D/M/F) nevével reprezentált aufklérista gondolkodás három radikálisabb fázisának kontextusában állnak. Ezen aufkléristák (D/M/F) L/S/R-t a legkomiszabb filozófiai ellenségeknek tekintették. Éppen ezért elkeseredve harcoltak ellenük, azonban nem érvelve és nyilvánosan, ahogy ez dicsőített ethoszuknak megfelelt volna, hanem intrikák, rossz hírbe hozás és agyonhalgatás révén. Így sikerült nekik L/S/R-t saját korukban nemkívánatos személlyé tenni. Amikor a későbbi nemzedékek L/S/R-t ismét elfogadták, éppen D/M/F hatására történetileg egyfajta reálpolitikus felvilágosodás alapozódott meg, és olyan szituációt teremtődött, melyben nyilvánvalóan roppant nehéz volt L/S/R konzekvens felvilágosító hatását, mint olyat egyáltalán felismerni, főként pedig nem aktuális, teoretikus kiindulóponttá transzformálni. L/S/R többé már nem D/M/F által rettegett ellenfélnek, hanem környezete jelentéktelen figurájának számított. L/S/R azonban műveik célzatos feldolgozása és recepciójuk kiértékelése után szellemtörténeti kulcsfigurákként tárgyalandók, akik egyrészt érthetővé teszik az aufklérista mozgalom degenerációját és stagnálását, másrészt azonban "korunk történelmi tapasztalata" ellenére nem az örök conditio humana és a jelenlegi társadalmi rendszer, mint a történelem vége felé mutatnak. Itt az anarchizmus témájához való, tárgyszerűen megállapítható kacsolódás válik felismerhetővé, noha L és R a történelmi anarchizmusban semmiféle szerepet nem játszott, és S az anarchizmus mértékadó teoretikusai (Proudhon, Bakunyin, Kropotkin stb.) szerint semmi esetre sem elődnek számított, ezért hasonlóképp harcoltak ellene, miként Marx (agyonhallgatva), miközben a Stirner nevére hivatkozó kevés "individuális anarchista" tanításának magját nem fogadta el. A felvilágosítók és anarchisták minden árnyalata állandóan félt igazán konzekvensen kézbe venni a felnőtt, autonóm ember döntő problémájának koncepcióját. Megannyi okból többnyire az ember szabadság utáni sóvárgását posztulálták, a servitude volontaire (így 1577-ben az LSR-előd La Boëtie) évezredes hajlamának vagy a szolgalelkűségnek alapos vizsgálata nélkül, hiszen L/S/R-t azért tették nemkívánatos személyekké, mert éppen erre mutattak rá és az avval tévesen elért, konkrét, praktikus sikerek útjában álltak. Úgy tűnik, csak ma, amikor a kritikus szemlélő a gyors politikai áttörésre reflektáló felvilágosodás (D/M/F) sok győzelmét pirruszi győzelemnek kell tekintse, és az anarchizmus mint politikai erő rég elhamvadt, érett meg az idő L/S/R-t - nem rehabilitálni, ami kelletlen lenne, hanem - olyan gonolkodókként felfedezni, akiknek a segítségével a múlt mélyebb megértése nyerhető, és a cselekvésképtelen felvilágosodás újralelkesíthető lenne. Ezt a célt kísérli meg elérni az LSR-projekt. |
|
Az LSR kiadó egy impresszum a kiadónak |
Königshausen & Neumann Leistenstrasse 7 97082 Würzburg |
||
Lásd még a következ? kiadók által megjelentetett könyveket LSR-Christian Fernandes
| |||
Julien Offray de La Mettrie-től:
|
Max Stirnertől:
|
Bernd A Laskától:
|
| A könyvek leírása |
Julien Offray de La Mettrie 1. Aufl. 1985; 2. Aufl. 1988; 3. Aufl. 2004 |
A könyv eredeti címe »L'homme machine« (1748) (Az ember-gép) és eddig ötször fordították le németre »Der Mensch eine Maschine« (1875, 1909, 1965), »Der Mensch als Maschine« (1985: jelen kötet) és »Die Maschine Mensch« (1990). Címe olyan könnyen érthető, hogy nagyban hozzájárult La Mettrie nevének messzemenő megismertetéséhez, persze azon az áron, hogy e címadó frázist többnyire a filozófiai tartalom szimpla kívintesszenciájának vették és La Mettrie-t egyfajta nyers materializmus újkori képviselőjének címkézték az annálészekbe elrakva. Ennek megfelelően sztereotípia, hogy La Mettrie e könyvét mai napig főművének tartják -- a szerző saját bevallása és egyesek, egyes ismerői megítélése ellenére, akik ugyanakkor csak az utóbbi években állították ezt, ahogy La Mettrie maga, egyértelműen a »Discours sur le bonheur«-ről (A boldogságról. Lásd alább.). La Mettrie-nek (1709-1751) ez a tartós félreismerése nem filozófiatörténeti bagatell, amely csak szakértőket érdekelne. La Mettrie sokkal inkább igazolható "eset", amelynek alapos felgöngyölítése az aufklérista mozgalom rosszirányú fejlődésének mélyebb megértését ígéri a mai dezolált és látszólag aporetikus állapotáig. E kötet mellé ezért került egy esszé, amely e problematikához vezet el. |
|
E könyv, eredetiben »Discours sur le bonheur«, ugyan La Mettrie főműve, azonban maguk a francia felvilágosodás szakértői máig csak ritkán vesznek róla tudomást -- a fent említett sztereotipizálás következtében. La Mettrie 1748-tól az egyébként igen liberális Hollandiából, ahol azonban "Az ember-gép" miatt testi épségét is veszély fenyegette, II. Frigyes potsdami udvarába menekült. Itt először barátságosan fogadták, később azonban publicisztikalilag gondnokság alá került. Ezért Seneca »De beata vita«-jának fordításához bevezetőnek álcázva írta meg főművét, melyet némi furfanggal nyomtatáshoz segített. Frigyes, aki sokat adott felvilágosult, toleráns magatartására, azonban e könyvet - mint egyedül tisztán folozófiai tartalmút - azonnal betíltotta. E könyv volt az is, amely révén La Mettrie az akkori aufkléristák legintimebb ellenségévé vált. Közülük egy sem tárgyalta folozófiáját; de Voltaire iszákos bolondnak nevezte, Holbach őrültnek, Diderot erkölcseiben és nézeteiben romlottnak. La Mettrie az aufkléristák nemkívánatos személyévé lett és végül, a század vége körül feledésbe merült. La Mettrie materialista, ateista és antiklerikális nézeteket képviselt nem dogmatikus módon. Frigyes és az akkori francia aufkléristák e nézetet mindazonáltal még tudták tolerálni, hiszen néhányan közülük később maguk is vallották. A La Mettrie álláspontjában valamennyi aufklérista számára elviselhetetlen a théorie des remords (a bűntudatról szóló tanítás / felettes én) volt, amelyet saját maga azonban egyedüli eredeti teljesítményének, filozófiája magjának tekintett és e kötetben mutatott be. E "tanítás" még ma is ellenállásba ütközik, amely "félreértésekben" mutatkozik meg: La Mettrie-t vagy gonoszként ("nihilsta" la Sade) magyarázzák vagy félreismert jóként (humanista). Ezen írás azonban megmutatja, hogy sem egyik, sem másik. |
Julien Offray de La Mettrie 1. Aufl. 1985, 2. Aufl. 2004 |
Julien Offray de La Mettrie 1. Aufl. 1987 |
E kötet címe a kiadótól származik. La Mettrie »Discours préliminaire«-jét (Bevezető) tartalmazza az "Oeuvres philosophiques"-jához (Filozófiai mű), valamint függelékként kivonatokat »Systme d'Épicure« (Epikurosz rendszere) című írásából. La Mettrie főművének II.Frigyes általi betiltása után arra kényszerült, hogy - mint negyvenéves - elkészítse filozófiai testamentumát és kiadja összegyűjtött filozófiai írásait (egy kötetben), melyek közé, így a pointe, nem kerülhetett filozófiai főműve. Engedélyezték azonban neki egy bevezető (a »Discours préliminaire«) megírását. La Mettrie így megpróbálta íróniába bújtatva valahogy mégis kifejezni, amit a cenzúra megtiltott neki. A függelék szövegének megszületése ezen körülményeknek köszönhető. A királyi cenzúra ezt sem engedte át: az »Oeuvres«-t röviddel megjelenése után konfiskálták. A bevezető későbbi olvasói, akik keletkezésének feltételeit nem vették figyelembe, a szöveget csak ritkán tudták egyhangúlag értelmezni. |
|
La Mettrie, noha Frigyes udvarának menedékén kívül semmilyen más, reális megélhetési alternatívája nem volt, töretlen, egyúttal rugalmas ellenállást mutatott (egyébként felvilágosultan toleráns) királyi védelmezőjének cenzúrájával szemben. A betiltott Seneca-bevezetőt titokban különállóan kinyomtatva ismét megjelentette és újabb "botrányos" könyvet adott ki: erősen revideált és kibővített foglalatát »La Volupté« (A gyönyör) című, 1747-es könyvének. Ez 1751-ben jelent meg »L'art de jouir« (A gyönyörérzet művészete) címmel. La Mettrie ezen írását tartotta legfontosabbnak a »Discours sur la bonheur« után. Ma éppen azért van jelentősége, mert igazolja, hogy az utóbbi időben ápolt szemléleti mód, miszerint de Sade lényegében nézve La Mettrie követője, nem tartható fenn. A függelék többek közt kivonatokat tartalmaz La Mettrie utolsó, hosszú időn át nyomaveszett írásának »Le petit homme longue queue«, amely bizonyos mértékig saját, előrehozott nekrológja. La Mettrie nyilvánvalóan látta hamarosan elkövetkező végzetét. Valóban meghalt néhány héttel később egy "gasztronómiai balesetként" kolportált, közelebbről soha nem tisztázott esemény következtében. |
Julien Offray de La Mettrie 1. Aufl. 1987 |
Max Stirner 1. Aufl. 1986 |
A kötet Stirner minden fontos "kis írását" tartalmazza, egyenként: Über Schulgesetze (Az iskolai törvényekről) |
Bernd A. Laska 1. Aufl. 1994 |
Stirner "Egyetlene" német kiadásainak története semmi esetre sem unalmas anyag. Azáltal ismerszik meg, hogy az úgynevezett Stirner-reneszánszok mindkét kezdeményezője meglepő módon Stirner határozott ellenzője volt. Paul Lauterbach, az 1892 és utáni Reclam-kötetek kiadója heves nietzscheista, Hans G. Helms, aki 1968-ban az "Egyetlen" 1945 utáni első (erősen lerövidített) kiadását szerkesztette, dogmatikus marxista volt (ahogy Ahlrich Meyer is, aki az 1972 óta a Reclamnál ismét teljes terjedelemben megjelenő "Egyetlent" kiadta és kommentálta). Különös jelentőségű ebben: 1) milyen motívációja volt ezen embereknek, hogy vehemensen támogassák egy általuk extrém veszélyesnek tartott, majdnem elfeledett írás publikációját? 2) Miként van értelme az ő aktivizmusukat Stirner elől való kitérésként magyarázni? Stirner "Egyetlene" anélkül, hogy bestsellerként feltűnt volna, nemcsak könyvkereskedői, hanem -- sláger (hit) alatt tulajdonképpeni értelemben ütést, találatot értve -- intellektuális sláger volt, és a szó szoros értelmében titkos. Mert első megjelenése óta közvetlen címzettjeinél (Feuerbach, Ruge, Engels, különösen Marx) csakúgy, mint sok későbbi olvasójánál lelki megrázkódtatást váltott ki, amelyet a nyilvánosság elől gondosan elrejtettek ( és végül, elfojtva, saját maguk elől is). ( Lásd »Stirner-Studien«, Nr.2.) |
|
A történet, hogy Marx (Engelsszel és Hess-szel) miért és hogyan írta erős anti-stirnerét (»Die Deutsche Ideologie«) ("A német ideológia"); miért és hogyan gátolta meg, hogy megjelenjen; hogyan fogalmazta meg Marx a "történelmi materializmust" mint későbbi politikai/ökonómiai elemzéseinek filozófiai alapját; miért és hogyan bagatellizálta, sőt ignorálta mindenféle világnézetű Marx-kutatók egész légiója masszív evidencia ellenére Stirner szerepét Marx fejlődésében; miért vizsgálták alig Marx Stirner fölötti győzelmének természetét; ezek a történetek olyan komplexek, hogy egy külön kötetben kell bemutatni őket (Stirner-tanulmányok, 4.). Hasonló érvényes Nietzsche Stirnerre való reakciójára, fölötte aratott győzelmére, miként Nietzsche-kutatók legióinak magatartására (»Stirner-Studien« Nr. 5). Miközben tehát Stiner mindkét történelmileg leghatásosabb, hallgatólagos "legyőzője", Marx és Nietzsche, e kötetben csak összegzésszerűen kerül tárgyalásra, 22 koncíz fejezetben pregnánsan dokumentált egy sereg ugyancsak igazán befolyásos gondolkodó Stirnerre adott reakciója. Néhány név: Feuerbach, Bauer, Daumer, Ruge, E.v.Hartmann, Steiner, Mackay, Jodl, Jol, Max Adler, Gustav Landauer, Mauthner, Kropotkin, Klages, Kelsen, Husserl, Löwith, Buber, Carl Schmitt, Jünger, Adorno, Habermas, Althusser, Hermann Schmitz... Egy ezen gondolkodók mindegyikében közös: Stirner "Egyetlenét" mindazonáltal nem becsülték kevésre, de elkerülték vele a mélyebb, argumentatív összeütközést, hallgatólagosan vagy bőbeszédűen. Az "Egyetlen" recepciótörténete, ahogy az itt kínált szinopszis hatásosan demonstrálja, repulzió és decepciótörténet volt. Ennek lehetséges okait e kötet nem tárgyalja. A vizsgálódás során azonban kirajzolódik, hogy tartalmilag az újkori filozófiai reflexió központi, egyúttal ma minden eddiginél jobban került problémájáról van szó: a felvilágosodás előrehaladó paralízéséről és elsatnyulásáról szinkronban (álítólagos) diadalmenetével. Egy ilyen dimenziójú probléma (teoretikus) megközelítéséhez később be kell mutatni, milyen nagyobb históriai kontextusba állítandó Stirner: az "LSR-projekt" további tanulmányai révén, amely itt egy csatlakozó fejezetben kerül körvanalazásra. |
Bernd A. Laska 1. Aufl. 1996 |
Bernd A. Laska 1. Aufl. 1997 |
Ez az első részletes tanulmány Stirner hatásáról egyes gondolkodókra (több mint megduplázódott, bővített változata a »Max Stirner e l'individualismo moderno« [Nápoly, 1994. nov.10.-12.]) című kongresszus előadásának. Schmitt és Jünger, akik gyakran egy lélegzetben mint régi barátok említődnek, különböző időben és ellentmondásos módon reagálnak Stirnerre. Miközben Schmidt esetében Stirner ifjú kortól kezdve az intellektuális fejlődés erősen elfojtott "arkánuma" volt, amelynek felismerése (többek között) ismerőinek is néhány, gyakran "anigmatikusnak" maradt fogalma és filozofémája jobb megértését teszi lehetővé, Jünger csak idős korban és Schmidt álláspontjának titokban szarkazmust sem nélkülöző vonatkozásában, hangsúlyozottan "hanyag" és látszólag affirmatív módon közelít Stirnerhez. A kötet felölel még egy (tartalmas) fejezetet Stirner központi "alakjáról", az "önösről", hogy megmutassa, csakúgy Schmidt, mint Jünger központi "alakjai" vele állnak szemben. |
Fordította: Móricz Gábor | 2007-03-15
Copyright 1998-2024 © by Bernd A. Laska
| L.S.R |
nem időben, de
az időnek